Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
A Nokia Siemens Networksszel is stratégiai megállapodást ír alá a kormány – derül ki a Magyar Közlönyből.
A kormány az Orbán Viktor által szignózott határozat szerint felhatalmazta Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert, hogy a kabinet nevében írja alá a Nokia Siemens Networks Telekommunikációs Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-vel kötendő stratégiai megállapodást.
A Nokia Siemens Networks mobil és vezetékes telekommunikációs eszközöket gyárt, illetve hálózati infrastruktúra kiépítésével is foglalkozik. A cég tevékenységének másik alappillére Magyarországon az anyavállalat, a Nokia által 1998-ban létrehozott budapesti innovációs központ, ahol a globális piacot kiszolgáló kutatás-fejlesztéssel foglalkoznak.